Po príchode do Bratislavy sa mi dostalo interesantnej ponuky. Mala som možnosť pustiť sa do maďarského prekladu detskej knižky od Marty Harajdovej: Ahoj, ja som Bak.
Spomínaná knižka sa aj s nemeckým prekladom od Stefana Zieglera aktuálne objavila na knižnom trhu. Oproti pracovnej verzii sa na titulku dostala ilustrácia primeranejšia vnímaniu detského čitateľa.
Pracovná verzia–raz ju aj dočítam…foto autor.
Od maďarského prekladu sme však napokon upustili. Jednak pre nedostatok času a financií a jednak ma kniha ani nijako obzvlášť neoslovila.
Čo s načatým prekladom? Snáď zaujme aspoň podaktorých čitateľov.
Nápad s nemeckým prekladom oceňujem a je fajn učiť deti už od mala nemčine, čo v dospelosti určite majú možnosť zúročiť.
Teda gratulujem Stefanovi a Marte.
A úryvok z môjho prekladu:
Harajda Márta: Szia, én vagyok Bak
Sziasztok, barátok!
Amikor megszülettem, pontosan 5.2.2004, Tüzesnek hívtak.
Négy testvérem volt, anya, nagyi, meg a házigazda. Az udvar nem volt túl nagy. Ezért testvéreim még kiskorukban szétosztották és valahogy csak én maradtam. Állítólag egy néni engem is el akart vinni, de nem jött értem. Végül én is új udvarra költöztem ahol Mihály bácsi élt Erszike nénivel. Ez aztán sokkal nagyobb udvar volt. Sok sok huncutságot követtem ott el és átéltem sok boldog percet. Ha érdekel, elmesélem.
És el ne feledjem, arany retriever vagyok és úgy hívnak Bak.
Hirtelen mozgást észleltem az udvaron. A házigazda kiment a kapun és hosszasan telefonált. A hasamon szokatlan viszketés futott át. Rólam beszélt volna? A kapunál idegen autó állt meg. Ezt már nem hagytam annyiban, el kezdtem figyelni. Ketten száltak ki, egy bácsi és egy néni. Mosolyogtak, kezet adtak a házigazdának és bejöttek az udvarra. Füleltem.
„Nagyon élénk, ezért hívjuk Tüzesnek,“, mondta a házigazda.
Hát mégis miattam jöttek. Már tegnap gyanakodtam. A hazigazda meg a neje már tegnap furcsán néztek rám. Sóhajtottam és hallgattam, ahogy beszélgetnek. Ezek a hangok egészen megtetszettek.
Kinyitták a kiskaput és közelebbről szemügyre vehettem a látogatókat.
Nahát, egész jók, mondtam magamban. Futkostam körülöttük és vártam, mi fog következni. Még kicsit beszélgettek, valamit váltottak, aztán megszólított a házigazda:
„Na gyere Tüzes és viselkedj rendesen.“
Felraktak abba az idegen autóba s elbúcsúztak. Akkor eszembe jutott, hogy már nem térek vissza erre az udvarra.
A bácsi a volán mögé ült, a néni hátra, biztos rám fog vigyázni. Elindultunk. Mindenhol csupa új illat szállt. A motorzúgás lecsillapított, a néni simogátasa olyan kellemes volt. Fél szemmel figyeltem. Folyton mosolygott rám.
„Mihály, ez annyira szép! Már tudom, hogy fogjuk hívni. Ő lessz a mi Bakunk,“ szólt vidáman a néni.
Mihály bácsi óvatosan vezetett. Gondolatban ismételgettem a mi Bakunk, a mi Bakunk. És kezdtem örülni ennek a vélhetőleg hosszú útnak a végére.